Ha nekem valaki azt mondta volna,hogy 38 évesen futócipőt fogok húzni a lábamra és lefutok(kocogok) akár 100 métert is,azt én kinevettem volna.Pedig ez van,kétnaponta feltornázom magam a töltésre és irány a zsilip.Tőlünk az kb.700 méterre található.Eleinte csak ezt a távot futottam le oda-vissza.Annyira nehéznek tűnt,hogy olyan is volt,visszafelé gyalog jöttem .Akkoriban a férjem a lányommal a töltésen várt,nehogy valami bajom essen.

Pár hónap múlva futottam 3 kilométert most már le tudok futni négyet.Szóval fejlődőképes az ember.

Amúgy a gimiben(III.Béla,Baja) teljesen antisportolónak számítottam,én még a 400 métert se futottam le,megkértem a tanárnőt írja be nyugodtan az egyest.

Ugyanakkor azt tudtam,hogy majdan nem szeretnék átlagos kinézetű,főleg nem elhízott feleség lenni.Ez sikerült  sport nélkül is addig a bizonyos csúnya kb.35.évig.Na ekkor döbbentem rá,hogy hiába nem vacsorázom,hiába eszem napközben keveset,mégsem megy le csak úgy az a pár kiló többlet.

Próbálkoztam eleinte az aerobikkal,de én utálom,ha nekem vezényel valaki és egy idő után meguntam azt is,hogy tudtam mikor jönnek a nagyon utált gyakorlatok.De azt meg ugye ciki a többiek előtt nem csinálni.

Akkor jött az isteni szikra,elmentem futni.Nekem a már előbb említettek miatt bejött.Saját tempó,jó levegőn vagyok.

Negyvenhez közeledvén,most csak harmincnak érzem magam.Ami pedig a legfontosabb,legyőztem a lustaságom és ez az önbecsülésemnek nagyon jót tett.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.