Találtam egy megfelelőnek tűnő álláshirdetést a helyi újságban,felhívtam a megadott telefonszámot és egy nagyon kedves hangú hölggyel beszéltem,aki nagyon lelkes volt a végzettségemet,gyakorlatomat illetően és berendelt egy interjúra.(Ezen Pesti ismerőseim nagyon megrökönyödtek,hogy vidéken így hívnak be állásinterjúra,nem kell plusz köröket futni.)Ő viszont csak a cégtulajdonos barátnője volt.

Az állásinterjút így nem ő,vele nem is találkoztam,hanem egy törzsalkalmazott készítette,aki elég lenézően érdeklődött,hogy mit is csináltam én az előző helyen abban a beosztásban.Elmondtam,de csak tette fel a furcsa kérdéseit,aztán kezdett összeállni a kép.Valójában az ő helyére kerestek embert,de csak arra az időre,amíg elmegy szülni,meg picit otthon marad,aztán jön vissza.Azért ez csak derengett eleinte,mert én az a típus vagyok,akinek akkor esnek le a dolgok,amikor már kiment az ajtón.Sajnos nem tudok sebtében kombinálni.

Szóval én még azért még mindig lelkesen megkérdeztem,mégis mennyi itt a fizetés.Erre a kérdésre már a főnöktől kaptam a választ és annyira meglepett,hogy milyen kevés,hogy ijedtemben rávágtam,hogy ez nekem sajnos nagyon kevés és el akartam jönni,de ő akkor kezdett el beszélgetni velem,hogy én mégis mennyire gondoltam,stb...Senki ne gondoljon nagyképűnek,csak egyszerűen tudom,hogy ebben a szférában kb.mennyit lehet keresni,meg addigra viszont leesett,hogy ez csak egy nagyon rövid idejű munka lenne,ennyiért nem érdemes feladnom a család nyugalmát ,inkább megpróbálok mást.

A másik álláskeresésről legközelebb,az is tanulságos.

Egy következtetést azért levontam,jó,ha az embert határozottnak látják,még ha nem is az.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.